2004 július

Július 9.

Peti majd két hétre elment Európába. Elöbb hazanézett Pestre négy napra, aztán pedig Rhodoszon kötött ki egy kis konferenciaturizmuson. Három-nagy napig pedig csak repült, várt a repülôre vagy vonatozott. Azért nagyon élvezte, hogy egy kicsit kirobbanhatott Japánból, ráadásul ilyen extra helyekre... Polippörkölt, 25 fokos nagyon kék tenger, kocsmák sora, középkori város...

Mi sem unatkoztunk közben, illetve megpróbáltunk nem unatkozni, míg nem volt itthon apuka. Jártunk fôzôklubban, ez alkalommal nyári káposztát rittyentettünk, de nagyon pocsék lett szerintem. Dani is jó fáradt volt már este 7-re, nemigazán hiányzott a japán társalgás sem. Azért jóízûen megették.

Másnap Misatoval és Steve-vel elmentünk szentjánosbogarakat nézni, mert éppen annak volt szezonja. Elötte megpróbálták feltörni a kocsijukat, mert benne felejtették a kulcsot, de túl kíméletesen bántak a karosszériával, úgyhogy nem sikerült. A bogarak miatt is aggódtak, merthogy a tájfun akár Hokkaidoig is elsöpörhette ôket, de végülis szép számmal akadtak. Jó sokan kizarándokoltak a vízesésekhez, hogy kicsodálják magukat. A hotaruk szorosan hozzátartoznak a japán lélekhez, éppúgy, mint a cseresznyefavirágzás. Minél szebb és minél rövidebb ideig tart valami, annál mélyebben kell csodálni teljes átéléssel. Végülis igazuk van, hogy nem siklanak el az apró szépségek felett. Ugyanakkor, aminek nincs szezonja, az mintha nem is létezne.

Vasárnap Évának volt japán táncbemutatója a városban, adott rá jegyet, hát el is mentünk. Vagy három éve tanulta ezt a tíz perces számot, most elôször táncolta teljes felszerelésben, kimonóva, parókával. Ha nem tudom, hogy ô az, meg nem ismerem, legfeljebb a magasságáról. Az esemény egyébként teljesen klasszikus japán szervezés volt. Reggel 11-tôl tartott délután kb. 5-ig. Az, hogy részt vehet rajta valaki, megtiszteltetés, merthogy megmutathatja a közönségnek (=barátainak, ismerôseinek, akiknek a jegyeket elosztogatta), hogy mit is tud. Ezért ráadásul még fizetnie is kell. Évától elsô körben egymillió yent szerettek volna, merthogy sminkmester, fodrász, kimonó stb., aztán sikerült hatvanezerre lehúzni a végére, de ô varrta a kimonót és nem volt extra sminkmester...

Nahát mi tapsoltunk, aztán mentünk Katiékkal ebédelni, aztán meg Yumiékhoz játszani. Most sem aludtunk ott, pedig nagyon hívtak. Valahogy fél óra éjszakai vezetést sosincs kedvem becserélni a reggeli csúcsra... Elmentünk pancsolni, a gyerekek kiôrjöngték magukat, kiderült, Yuki, ha valahol Daniról beszél, mindig az öccsének hívja.

Következô héten Naokoéknál voltunk vacsizni. Dani másik szívszerelme Yuki. Mikor mondtam neki, hogy megyünk Yukihoz, nagyon belekapcsolt a lepcsôzésbe. Ott meg azzal kenyerezte le a francia házigazdát, hogy miután a tavaszi tekercset meg sem ette, folyamatosan kellett adni neki az utánpótlást sajtból. Nem tudom, mi lesz egyszer, ha véletlenül elfogy itthon a sajt...

Közben persze tanítás, weblapok és óvoda. Dani most már nagyon szereti az ovit, reggelente, ha eljön az indulás ideje a gyerekmûsor után, megy az elôszobába és hozza a cipôt meg a táskát, hogy akkor most megyünk. Persze elváláskor sír, de csak amíg lát, utána egész nap jókedvû és ugyanúgy 2-3 órákat alszik délután, mint itthon. Mikor meg értemegy valamelyikünk, be nem áll a szája, annyit mesél és mindig mindent megmutat. Az étvágyára egy rossz szavuk nem lehet, mindig mindent megeszik. Azt hiszem, egy kicsit kevés neki a kaja, mert itthon nagyon rendesen bepakol mindig mindent. Itthon is csinálja már néha étkezés elött és után a pacsizást, megfelelô hanglejtésû szöveggel. Sokat tanul az oviban, az biztos.

Peti szombaton jött meg, elötte még beugrottunk egy kínai-japán szervezésû hússütésre, ahol csak Petrák, mi és még két missziónárius volt a külföldi. Valahogy nem sikerült velük közös témát találni, pedig fiatalok voltak. Nem tudom, melyikünkben volt a hiba...

Peti kb. egy hétig akklimtizálódott, mostanra nagyjából helyreállt az idôérzéke, de az elsô pár napban teljesen össze-vissza élt szegény. Ma bulizik egyet bent a városban, ettôl végképp megoldódnak majd az alvásproblémái.

Annyira nem volt szórakoztató ez a hét egyikünknek sem, mert részemrôl szombatra kaptam egy jó kis arcüreggyulladást, amivel csak kedden mentem orvoshoz, de az meg olyan antibiotikumot adott, amitôl három napig tulképp csak aludtam. Így aztán Peti ment reggel és délután az oviba Danival. Próbált ébren maradni közben, nehogy elkéssen. Meg is csodálták az ovónénik rendesen, hogy mekkora és hogy ugye mindig beveri a fejét az ajtófélfába. Dani úgy megszerette a rendszert, hgoy ma reggel nem is velem akart

Július 28.

Múlt héten felmentünk a hegyekbe. Naoko ajánlotta a kiruccanást, mivel már rég el szeretett volna menni Keirykidairá ba és épp ráértek egy kicsit a nagyon zûrös nyaruk elött (Fabrice-nak határidôk, neki iskola és munka). Szerda délután indultunk, Dani kicsit meglepôdött, mikor beállítottam lefekvés elött az oviba, de az autóban már jókedvûen elaludt Naoko ölében. 2 óra alatt ott voltunk a vasút végállomásánál, a hegyek lábánál. A kisvonat tényleg kicsit vonat volt, nyitott oldalú, 1,70 magas. Régebben csak építkezésekhez használták (utak, gátak), aztán rájöttek, milyen jó biznisz a sok természetes hôforrás a folyóparton.

Több, mint egy órát zötyögtünk felfele, Dani nagyon élvezte, hogy végre igazi sihuhun ülhet, csak néha ki akart lógni a kórláton kívülre... Mondani sem kell, mi voltunk egyedül külföldiek az egész három nap alatt, Dani meg a legaranyosabb kisfiú. A végállomáson autó jött értünk, merthogy vagy negyven perc gyaloglás lett volna felfelé csomagostul, zivatarostul. Eléggé világvége helynek tûnt a függôleges sziklalfalak, 2m széles út, zuhogó hegyi folyó között. Persze építkezés mindenfele, de másnap kiderült, azért, mert a téli, tavaszi kôomlásokat még nem pucolták el teljesen. Le is volt még zárva szinte minden sétaút. A szállásunk is tiltott területre esett már, így élvezthettük a magányt.

Túlképp turistaházban laktunk, azzal a különbséggel, hogy tatamis szobák voltak, és három fürdô is tartozott a házhoz, kettô kint, egy bent. Tiszta paradicsomi helyet. Érkezés után irány a pancsi, a gyerekek kifickándozták magukat az esôhûtötte vízben, hobbit csúcsformáját hozta és csak egy egyszer koppant a feje, aztán terülj-terülj asztalkám (a sofôrünk egy-két szarvasbogarat is hozott mutatóba desszertnek), egy gyors sör és hihetetlen gyors elalvás. A folyó annyira hangosan zúgott az ablak alatt, hogy többször felébredtem éjszaka. Teljesen furcsa volt, hogy be kellett takarózni rendesen. Itt lent már hetek óta egy szál semmiben alszunk és még így is izzadunk folyamatosan. Napközben még inkább, állandó a 75-80%-os páratartalom. Fent teljesen frissítô volt, hogy nappal meleg volt, de az a jó száraz meleg, kellemes meleg széllel.

Reggeli terülj-terülj asztalkám japán módra, nattóval körítve (rohadt szójabab mindenféle szószokkal), aztán irány a folyóvölgy. Megnéztük elsô körben a dzsigokukat (hôforrások), amik direktbe ömlöttek a folyóban. Égetôen forró volt, 80 valahány fokos. Próbáltunk keresni alkalmas pancsihelyet, de igazán nem leltünk, így elsétáltunk a kocsiúton tovább. Ráakadtunk a turistaösvényre, ami a közeli 2900-as csúcsra vezetett, fel is szaladtunk rajta egy fél órát, de már az is élmény volt: elsôként a patakmederben ugráltunk, aztán két köteles rész következett, utána ösvény a dzsumbujban. Japánban az erdônek menthetetlenül trópusi jellege van, tömör aljnövényzettel, felszálló párával. Aztán visszafordultunk, mert Fabrice edzôcipôben csúszkált hol az ösvényen, hol az ösvény mellett, Yukinak meg mintha ez lett volna az elsô köteles turnéja, ami azért 10 évesen érthetô. Az elsô ereszekdésre azt mondta, "it was squery", a másodikra már kicsi módosította, "it was fun"-ra, de azért elég halkan mondta.

Visszafele megálltunk még egyszer a folyónál és Peti megtalálta az ideális helyet a pancsihoz. Daninak egy tocsógot, maguknak egy folyammedrit. Kicsit ijesztô volt elsôre, hogy ott zúg a víz mellettünk, mert ha abba valaki beleesik, akkor hiába halásszuk ki. Még az volt a fura, hogy a forróvíz nem egyenletesen tört fel, hanem idônként fepöffent a talajból, és olyankor bizony néha kapkodni kellett a lábunkat. A talaj egyébként is elég forró volt a meder mellett a legtöbb helyen, mezítláb nehézen lehetett járni rajta.

Jót pancsoltunk, aztán lesétáltunk a faluba. Faluba? Állt a vasútállomásból és egy étterem-onsenbôl, no meg a kilátóteraszokból a folyó felett. Szép hely nagyon, jó nyugis, csak kár, hogy sétálni nemmigen lehetett a tiltások miatt... Ittunk egy sört, vettünk még hármat, aztán hazaballagtunk. Program változatos: pancsi, vacsi, sörözés (szake, umeshu, kinek mi járt). Yukinak szerencséje volt, jött két új kislány, bandáztak sokáig a pancsiban és az udvaron, Dani elég hamar kidôlt, nem bírta velük a tempót. Én sem a többiekkel, akik még idogáltak jó ideig. Peti és Fabrice a fürdôbe is betelepedtek sörözni. Jó dolog az. 50 fokos víz, 10 fokos sör.

Másnap laza indulás az állatok jegyében. Még csütörtökön láttunk két kígyót, az ártalmatlan fajtából az út mellett, Peti lecsapott egy agresszív darazsat, Fabrice éjjel agyonütött egy mérges ezerlábút, ami a takaróban bújkált, péntek reggel Danival megnéztük hogyan örömködnek a majmok a híd korlátján és a dzsigokuknál, induláskor pedig Fabrice lesöpört még egy mérges ezerlábút Naokoról elegáns ugrabugrálással. Igazán csak a macik hiányoztak. Azoknak csak a kakiját láttuk. Ja és Naoko flakonban hozott magával 5 szarvasbogarat, amik közül sajnos 4 nem élte túl, hogy a kocsiban forrtak az umeshu gôzében.

Fent nem volt már sok dolgunk, lementünk Unazuki onsenbe, megebédeltünk, aztán lecsûtünk a tengerpartra.Klassz pancsi idô lett 4 körül, mindenki élvezte a 27 fokos tengert, még a medúzák is. El is jöttek csipkedni, mikor beszemtelenkedtünk a területükre. Olyan aprók még, hogy nem is látni ôket, de már haraptak rendesen. Dani teljesen bezsongott a víztôl, ekkora medencében még sosem pancsolt, jó fél órát kapálódzott benne, mire szólt, hogy akkor most már elég legyen, gyerünk kifele. Még megpróbált egy kis homokot nyelni, aztán mentünk haza és két napig csak pihentünk a lakásban.

Azóta sem csináltunk semmi érdekeset, mert Petinek határideje van holnapután, én is próbálom befejezni a munkáimat, mielött hazamegyünk, Danit pedig készítgetem a repülésre. Minden este beszélgetünk róla. Remélem, lesz foganatja.